Nyugat · / · 1938 · / · 12. szám · / · Szerb Antal: Száz éves dolgok
"Száz évvel ezelőtt van és május elseje. Ilyenkor az ember a Városmajorba rándul ki, amint húsvét-hétfőn a Gellérthegyre és pünkösdhétfőn a Lipótmezőre. Mindezek a helyek természetesen még nagyon-nagyon messze vannak a várostól. Évente csak egyszer járnak arra mások, mint bennszülöttek.
A Városmajorban már ugyanazok a fák állnak, szóról-szóra ugyanazok a fák, mint később. Alattuk már korán reggel óriási és nagyon vegyes tömeg mozgolódik. Seidenwurm, a suszter, feleségével, felesége csinos húgával, a nyolc gyermekkel, kiket feleségével együtt létrehozott, továbbá a segéddel és két inassal sonkát eszik. Mellette egy kosár mindenféle jóval, egy szalmafonatú demizsonban budai vörösbor, saját termése. Az ország fantasztikusan el van látva élelemmel.
Egy másik városmajori fa alatt a Mayerffy-család ül, a nagy patrícius família. Nekik inas bontja ki a kosarat és helyezi el tartalmát egy gyönyörű kiterített kendőre, finom pástétomokat és nyalánkságokat. Valamivel odébb cseh tüzérek röhögnek csehül bizonytalan jellegű tabáni nők társaságában és Brudern báró csodálatos sétapálcával és egy bécsi hölggyel a karján elmegy előttük, mosolyogva. A kis vendéglő előtt Pfisterer András királyi protomedicus sörözik Birkenwasser tanácsnokkal. Két lépéssel odébb óbudai zsidók ülnek a földön, prémes kaftánban, amelyet a nyári nap sem tud levarázsolni róluk; kezük lázas izgalommal magyaráz. Az úton összekarolva sváb lánykák, Rozik és Rézik andalognak szőkén és együgyűen és mögöttük kardos jurátusok pödrik bajuszukat és sajnálják, hogy nem tudnak németül. Egy fapadon szakállas, komoly rácok ülnek, helytelenítően nézik a nagy nyüzsgést, egy egészen fiatal, görögruhás lány édességgel kínálja őket, egy fiú pedig a földön ül és tamburázik nekik. És cigányok, főképp cigányasszonyok és rajkók mindenfelé, hogy az orientalitás teljes legyen.
Ezt a csodálatos tarkaságot talán csak Konstantinápolyban találni. Mennyi nép találkozik itt békességben! Magyarország valamikor Közép- és Kelet-Európa Amerikája volt, a környék minden hajótöröttjének menedéke, csodálatos kolónia, hatalmas és termő anyamellére örömmel és türelemmel ölelt minden idegent. Így épült fel Pest a semmiből nagyvárossá úgyszólván percek alatt.
A patak mentén, a Lipótmezőre vezető úton megyek kifelé, száz év előtt. Fehér keresztjeivel egy dombon fekszik a városi temető, ahol a Mayerffyak és patricius-társaik nyugodtak; fái alatt száz éven át elmélkedtek fiatal költők a mulandóságról, mint például Jékely Zoltán; � de most már kiszedték a sírokat, a Mayerffyakra már csak én emlékszem és rövidesen én is el fogom felejteni.
A temetőn túl mindenfelé gazdag bortermő dombok terülnek el, az újonnan ültetett szőlőskertekben a budai polgárok nyaralói. A Kalmárffyak nagy villája és Gamel tanácsos úré, a nagy gyümölcsalléval, azután Pauer úré, a városi pénztár főellenőréé, majd Margarich asszonyé, Funk úré, Knotz úré, Hoffer úré, Perger úré, Schmidt úré, Mayerhold úré és kint a Laszlovszky-major, mert azért magyarok is voltak a világon, már akkor is. De a Zúgligetet még Sau-Winkelnek hívták, csak később finomodott Au-Winkellé. A Fácán már megvolt és akkoriban épült a vendéglő a Szép Juhásznénál; máma az enyészet, az omlás leghátborzongatóbb makáber pompájával néz az eltévedt kirándulóra. Akkor a vendéglő még új volt, de körötte romokban hevert a régi Pálos-klastrom, ahol Nagy Lajos király nagy fénnyel temette el Remete Szent Pál csontjait, amelyeket Prágából ünnepi menetben hoztak ide. Később kiderült, hogy a ravasz csehek megtartották Remete Szent Pál fejét, hamis koponyát mellékeltek az igazi csontokhoz; no de II. Lajos megszerezte az igazi fejet is a jámbor szerzetesek nagy boldogságára és azután sietett Mohács alá.
Azután felmegyek a Normafához és elnézem a magyar tájat. Mozzanatokban szegényebb festők rakták volna részletenként egymás mellé, hogy minél drámaibb vagy andalítóbb, de mindenesetre minél hatásosabb legyen. A magyar tájat úgy öntötte ki valaki a zsákjából egyszerre, egészben. Itt a belső formát kell csodálni, a nagyvonalú kompozíciót.
És itt lent a két város. Köztük a hajóhíd. A kabátos embert szó nélkül átengedik rajta; az inges-gatyást megállítják. Ha dühösen tiltakozik, továbbengedik, mert látják, hogy bocskoros nemes, nem kell adót fizetnie; ha szomorúan lehajtja a fejét, akkor fizetnie kell, jobbágy.
A Vár olyan, mint egy olasz hegyi város, négy kapujával és középen a királyi palota, ahol nem lakik király, mint az olasz Castellok, amelyekből már kihaltak a zsarnokok. A Krisztina még majorjellegű, a Viziváros földszintes félpolgári település, a Tabán fecskefészekszerű házai, ahol az elszegényedett rácok kiárusítják lányaikat, lépcsőzetesen kapaszkodnak fel a Gellérthegyre, a hegy tetején csillagvizsgáló áll.
Odaát Pest épp most kezdődik. Ötven éve még sivatag volt, ott, ahol most az Új-Város vagy Lipótváros áll, az Új Piactér körül, nagyszerű palotáival, egyenes utcáival. A Lipótváros és Belváros közt már kezd kiépülni a Dunapart, egy kis sétány is van már a Kemnitzer-háztól a hajóhídig és itt áll a ház, ahol Széchenyi István lakik és a Kaszinó. Vontatóhajók tömege a Duna mentén; a Görög Templom előtt és azon túl dél felé örökös keleti vásár áll. Építkezés mindenfelé, a Belvároson túl az országút mellett most építik a Múzeum oszlopos roppant épületét, a külvárosok szinte érzékelhetően terjednek legyező alakban szerte. Csak a Lipótváros áll meg az Új Épületnél, amelynek irdatlan tömbjét II. József császár felépíttette és azután meghalt, mielőtt ideje lett volna megmondani, mit akart vele.
A városi Szépészeti Bizottság még mindig nincs megelégedve, merész terveket dolgoz ki. Le akarja bontani a régi városfalak maradványait, eltüntetni a latrinákat sz Invalidus-palota (ma Központi Városháza) mögül, kitelepíteni a vágóhidakat, szabályozni a halpiacot, kitelepíteni a füvészkertet és hóhér lakását, eltüntetni a szégyenoszlopot a Halpiacról és a vesztőhelyet a Zöldségpiacról, fákkal ültetni be az Üllői utat, Üllői úti fákkal...
De ezek csak a közelebbi tervek, mondják. Idővel nagyobb dolgokra is sor fog kerülni, feltöltik a Duna partját, csatornázzák a várost, kiépítik a Dunakorzót, a Városligetet, amely egyelőre inkább elv, mint liget, dómot építenek a Lipótvárosban, plébániatemplomot a Ferencvárosban és ki tudja még mit.
A Die Biene című hetilapban cik jelenik meg: milyen lesz Pest és Buda száz év múlva. A cikkíró azt álmodja, hogy alszik és száz év múlva ébred fel a Gellérthegyen, ahol addigra a csillagvizsgáló mellett óriási szálloda épült, mert Magyarországon kifejlődött az idegenforgalom. A Dunának már két hídja lesz, álmodja, a hajóhídon kívül egy állandó pilléres híd is (megjegyzem, ennek a lehetőségét a tudósok nagyon sokáig kétségbevonták, tekintettel a Duna sodrára). Már nemcsak német színház lesz, hanem lesz egy magyar színház is, meg egy tót színház a Józsefvárosban, sőt már egy zsidó és egy rác színház felállításáról is rebesgetnek. A Duna hátán gőzhajók, vitorlások és gondolák fognak nyüzsögni. Két szökőkútja is lesz a városnak. A Margitsziget valóságos parkká fog alakulni. A borkereskedés csodálatosan ki fog fejlődni, ez lesz a város jólétének alapja, már magyar pezsgőt is fognak gyártani. A zsidók magyar nemzeti viseletben fognak járni és olyanok lesznek, mint a többi ember. Több milliomos lesz itt, mint Amsterdamban. Budának már 80.000, pestnek már 200.000 lakosa lesz. A meglevő külvárosokhoz újak fognak épülni: a Ferdinánd-, Géza és Szent István város.
Istenem, a valóság mennyivel többet adott, mint a költői ábránd és mindez milyen keveset, milyen iszonyú keveset segít rajtunk!"
